Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Japán történelme

2010.06.28
Japán történelme

Japán az ősidők óta a világ egyik legkülönösebb, legbonyolultabb kultúrája volt, ma pedig gazdasági nagyhatalom. Ennek ellenére földrajzi adottságai nem túl kedvezőek, ráadásul természeti kincsekben sem bővelkedik. Legfőbb természeti erőforrása az eső és a mérsékelt éghajlat. Japán annak a kelet-ázsiai civilizációs övezetnek része, amely alapkultúrája az észak-kinai ősi civilizációkhoz vezethető vissza, de Japán ettől az övezettől is némileg elszigetelődött, ezért az átvett kultúra is egyedülálló irányokba fejlődhetett. Ezt az elkülönülést a nyelvi elkülönés is erősíti, hiszen a japán nyelvnek nincsen közeli rokona és az írásrendszere a világon a legbonyolultabb. Ezek az okok tették a japánokat öntudatossá, viszont kissé feszültté a külföldiekkel való kapcsolatát. A japánok a mongolid rasszhoz tartoznak, de közeli rokonai koreai és kinai szomszédainak és más népcsoportokkal is keveredtek, mert a jégkorszak végén Japánt szárazföldi út kötötte össze Ázsiával.Érdekes rassz jellemzőkkel gazdagították a népességet az ainuk, egy proto-fehérember típus. Ezzel magyarázható a ma is megfigyelhető sokféle arcvonás is. Japánban Kr.e. VI. évezredben alakult ki egy primitív társadalom, amit anyagedényeiről Jomon kultúrának neveznek. Ezt a fejlettebb Yayai kultúra válotta fel, amely már az öntözéses rizstermelésre alapult és ismerte a fémeket. A Kr.e. III. évszázadban kezdődött el a sírhalmokról Haniwa korszaknak nevezett időszak. A kinai kronikák szerint Japán egy egy törzsi egységekre felosztott, férfi vagy női vallási vezető által kormányzott laza uralmi rendszer volt éles osztály különbségekkel tagolt, mezőgazdasági társadalommal. A legkorábbi, 700-as évek beli krónikák, a Kojiki és Nihonsaki, DK-ázsiai jellegű mítoszokat tartalmaznak és Japán alapítását 660-ra teszik. Ezek férfi-női egyenrangú társadalmat sejtetnek, ami csak kinai hatásra alakult férfiuralommá. A Yamato-uralom alatt az ország udzsi nevű örökletes kormányzati egységekre és foglalkozás szerinti csoportokra oszlott. A yamato pap-törzsfőnökökből alakult ki a császári családfa is, amely ma a világ legidősebb uralkodócsaládja. Az udzsi kor vallása a shinto, azaz "istenek útja" nevű vallás, amihez a japán fürdésszeretet is kapcsolódik. Japán a Kr.u. 7.századtól kapcsolatban állt a kinai civilizacióval. Kína ekkoriban gazdag, fejlett ország volt, így Japánban is fellendülés mutatkozott. A kinai befolyás 552-től erősödött, mert ekkor vette át a Yamato udvar hivatalosan a kinai buddhizmust, és ekkortól kezdték a japánok tudatosan átvenni a kínai civilizáció eredményeit. A buddhizmus átvételét elutasítók fellázadtak, de a buddhista-párti Soga udzsi győzött, aki unokatestvérét megöletve, az unokahúgát, Suikot tette meg császárrá. Így a 600-as évektől japán diákok és tudósok indultak el tanulni Kínába, ami a világ első külföldi továbbképző programja volt. Japánban megerősödött a központi hatalom, 604-ben kiadták a buddhista tételeket is tartalmazó 17 cikkelyes Alkotmányt is. 645-ben Nakatomi Katamori szerezte meg és a következő császárnak, Tenmu, Tenji és Kami alatt kezdődött meg a Taika-reform, a nagy változás. Kinai típusu központi bürokratikus államot hoztak létre, amit a Központi Államtanács és az Istenségek Hivatala irányított.  A kinaihoz hasonlóadózási rendszert is bevezették, de nem tartottak állandó nagylétszámú hadsereget,mert sziget lévén, Kinával ellentétben nem kellett külső támadásaktól tartaniuk. A japánok állandó fővárost szerettek volna, ezért 710-ben belekezdtek Nara felépítésébe, de ez az építkezés félbemaradt, ám 794-ben megépült helyette Heian (Kyoto), ami egészen 1868-ig az ország fővárosa volt. Ezalatt a buddhista vallás nagyban erősödött, kolostorok épültek, elkészült a Daibutsu, Nagy Buddha. A vallással együtt kinai mitoszok és babonák is beleépültek a japán kultúrába, valamint akinai festészeti stílus is erős hatással bírt. A kanjik is ekkor kerültek a japán nyelvbe, de ezek nem voltak megfelelőek a ragozási rendszerhez, ezért alakultak ki a következő évszázadokban a kana abc-k. A IX. század politikai hanyatlást hozott, ám kultúrális fellendülés volt tapasztalható. Divatossá vált az irodalmi műveltség, különösen kinai nyelven, ezért az udvaroncok körében kialakult egy versköltési mánia. Nagyon népszerű volt a haiku, rövidvers, amelyek legjobbjait a Régi és modern idők gyüjteménye című műben jelentettek meg 905-ben. A nemzeti nyelvű irodalom is virágzott, de a japánul irok többsége nő volt. Közkedvelt műajnak számított az úti elbeszélés, napló és regény, bár a próza a XI-XII. században élt fénykorát. Ekkor írta Murasaki irónő a Ganji monogatari (Ganji regénye) című művét. A festészetben megjelentek az absztrakt formatervezések, az elbeszélő jellegű képek, a természet és politikai hanyatlásnak köszönhetően a háborús jelenetek.  A japán központi hatalom egyre gyengült. 743-ban olyan törvényt hoztak, hogy azé lehet a földterület aki kiépítette a csatorahálozatát, így az állami földek mezőgazdasági magánbirtokokká alakultak, amiket shoennek neveztek. 1185-ban Yoritomo szerzett hatalmat, aki 1192-ben sógun is lett. kotonai kormányzatot, sógunátust, bakufut hozott létre, ami 1333-ig fennállt. 1232-ben kiadták Joeki-kódex törvénykönyvet, fizetett, jitou állásokat vezetett be és tartományi rendőrséget, besúgórendszert alakított ki. 1221-ben kitört a Shoukyuu-zavargás,de ezt leverték. A válságot tovább súlyosbította hogy kihalt a Minamoto-ág, így egy csecsemő Fujiwara lett a sógun, aki helyett a régense kormányzott. ezenkívül a mongolok is megpróbálták 1278 és 1281-ben elfoglalni Japánt, részben egy tájfun segítségével sikerült visszaverni a támadásaikat. Ezt a tájfunt nevezték el a japánok kamikazenek vagyis isteni szélnek. Japán társadalmi szerkezete lassan feudalizmussá alakult, ám ez az európától eltérően inkább erkölcsi, mintsem jogi alapokon állt és egészen a XIX.század végéig működött. a Genpei-háborúban fogalmazodott meg a banori ideál. az arisztokrata lovas harcos, samurai nemcsak jó harcos, hanem irodalomban és képzőművészetben jártas embert jelentett. Ide vezethető vissza a kard kultúra illetve a harakiri, hasfelmetszés öngyilkossági mód is. A buddhizmus külöböző ágazatai, japánosított fajtái is terjedtek ebben az időben, a shingan, a tendai, a joudo, a shinsu, a nichien. Valamint megjelent a meditációra épülő zen két szektája a ninjai és a soutou is. A feudalizmus rendszere folyamatos átalakuláson ment keresztül, mert a nagybirtokok széttagolodtak, ahogy felosztották őket az örökösök között. Godiogo császár és Takanji hadvezér hatalma egyre gyengült (ami az Oomuri-örkrödési-háború, 1467-77 kitöréséhez vezetett. a samuraiokat lassan felváltották a lándzsás seregek. Az új kisebb földtulajdonnal rendelkező urakat daimuráknak hívták, akiknek saját jogrendszerük volt a birtokon.  Mindez ellenére a gazdaság és a kultúra nem hanyatlott. Élénk kereskedelmi kapcsolat állt fenn Kínával, amit csak a kalózók zavartak.Elterjedt a pénzhasználat, kereskedelmi városok jöttek létre, fejlődőtt a mezőgazdaság. Megismerték a papírt és a könyvnyomtatást, szövő és fémműves központok alakultak ki. Létre jött az ikebana, virágrendezés, és a nó dráma, hatalmas építkezésekbe fogtak. Az első európaiak 1543-ban érkeztek Tanegashima szigetére és a japánok tőlük is tanultak: elterjedt a lőfegyver. Így vált lehetségessé, hogy egy erős daimón, Oda Nobunaga elfoglalta még a fővárost is. De őt 1582-ben megölték. Utána egy másik, paraszti származású hadvezér, Hidayoshi szerzett hatalmas területeket. Hidayoshi földmérést rendelt el, szabványpénzt vezetett be, 1588-tól betiltotta a parasztok fegyverviselését, ami kedvezett a pusztakezes harcművészetek fejlődésének. 1592-ben még Kínát is megtámadta, ám nem sikerült elfoglalni (vajon miért?). 1600-ban Tokugawa került hatalomra, aki egész Japánt stabil uralma alá hajtotta. Ezzel kezdődött az Edo-korszak, Edo Tokyo régi neve volt. Az Edo korszakba létre jött egy, az európaitól kifinomultabb feudális rendszer. A földbirtokok egyrészt örökletes fud.ok, másrészt érdemszerint osztott todzsákból áll. A földnek 1/4-ét birtokolta a kormány. A kormányzati rendszer élén a shogun állt, de gyakorlati hatalma a két tanácsnak volt. 1615-ben adták ki a Harcosok törvényeit, és ekkorra a társadalmi rétegek közül már csak a harcos uralkodó osztály különült el a többiektől. Japánban 1549-től jezsuita térítők tevékenykedtek, és csak azért kerültek szembe a japánokka, mert fanatikus vallásnézetükben nem mutattak türelmet. Így 1587-re betiltották a kereszténységet, majd 1612-ben megkezdődött a keresztényüldözés, ami az 1637-38-as parasztfelkelésbe torkollott, illetve Japán egész elszigetelődéséhez vezetett, mert elüldözték a holland és angol telepes kereskedőket. A XVII.-XIX. század között a Tokugawák olyan békét teremtettek, amilyen sehol máshol a világon nem alakult ki, sem lázadás, sem kisebb merényletek nem fordultak elő. Fejlődött a gazdaság, a technika, nőtt a termelés, a termékeknek szabott ára volt, elterjedt a bérmunka, fellendült a kereskedelem, papírpénzt is adtak ki. A kereskedőréteg fokozatosan vezető hatalmi szerephez jutott. A fellendüléssel viszont nem járt együtt demográfiai robbanás, mert Európával és Kínával ellentétbe nem kellett feltétlenül fiú örökös. Kultúrális fellendülés is tapasztalható volt ebben az időszakban, a XVIII. században magas volt az írni-olvasni tudók száma, a falvakban templomi iskolák létesültek. A szamuráj harcosok művelt városi lakosokká és hivatalnokokká alakultak. Az irodalom, művészet a szórakoztató negyedekben összpontosult. A regény, a történetírás, a haiku volt népszerű műfaj, amik erősítették a nemzeti öntudatot. 1720-tól szabadon lehetett nem keresztény külföldi könyveket olvasni, amelyekből sok új ismeretet szereztek a japánok az ágyúöntésről, orvoslásról, fémkohászatról, illetve a csillagászatról. A festészetben fametszet-, porcelán- és selyemiparban megjelent a világon először a tömegtermelés. Japán a XVII. században, amikor kizárta az európaiakat, még egy fejlettségi szinten állt velük, de a XIX. század tudományos fejlődése és az ipari forradalom erösebbé tette a nyugati országokat. Különösen az oroszok és angolok, de legfőképpen az amerikaiak érdeklődtek a szigetország iránt, mert kikötőkre, illetve az esetleges hajótöröttekkel szemben emberséges bánásmódot akartak. A japánok nem szándékoztak megnyitni kikötőjüket, ezért az amerikai Penny hajóhad felvonultatásával erőszakolta ki két kikötő megnyitását 1854-ben. Amerikai konzult küldtek Shimodába, és kikötötték, hogyha Japán más országoknak is tenne engedményeket, azok automatikusan vonatkoznak az USA-ra is. Pár éven belül az angolok, oroszok, hollandok, és franciák is szerződést kötöttek Japánnal. Japánt felkavarta az elszigetelődés összeomlása. Erős volt az aranykiáramlás, tönkrement a textilipar, így elégedetlenkedtek az Edo kormánnyal. Sok samurai Ronin-nak, azaz úrnélkülinek kiáltotta ki magát, és megtámadta a külföldi követségeket, támaszpontokat. Az egyes uradalmakban samuraiok vették át az uralmat. A két legerősebb Csószú és Szanma volt, aki az 1860-as években mind egymással, mind a külföldiekkel több csatát vívtak, míg meg nem döntötték a Tokugawa sogunátus. 1868-ban Edo fővárost átkeresztelték Tokyo-nak, és a császári udvart is odaköltöztették. Ugyanebben az évben látva a nyugatiak hadi fölényét, végleg feladták az elszigetelődési politikát, még a korszak nevét is Meiji-re, azaz felvilágosult kormányzóra változtatták. A kormányzásban megmaradtak az ősi tisztségek, de valójában felszámolták az elavult feudális rendszert és nyugati mintájú államszervezetet hoztak létre. Nagyjából a felvilágosodás fő eszméit, a tudást, fejlődést, egyenlőséget vallották, illetve korszerű ütőképes hadsereg felállításán dolgoztak. Diktatúrát azonban nem vezettek be, döntéseket, mindig testületben hoztak. Az erős hadsereg kiépítése végett 1869-ben felszámolták a nagybirtokokat, 1871-ben eltörölték az osztálykorlátozásokat, sőt, hogy ne különüljenek el a samuraiok sem, 1876-ban betiltották a kardviselésüket.1873-től általános katonai sorozást vezettek be, 1878-ban bevezették a vezérkar fogalmát is. Ezzel a samuraiok korszaka leáldozott, lázadásaikat is könnyedén leverték. Az új kormány kiépítette a bankrendszert, 1871 óta a yen a nemzeti valuta. Az adókat fix összegű pénzben szedték, fejlesztették, a közlekedést, hírközlést, és ipart is. Távíróvonalakat, postarendszert hoztak létre, modern hadianyagipart építettek ki, fejlesztették a bányászatot, megkezdték az elmaradott Hokkaido felzárkoztatását. Összességében a nyugati államszerkezet ipar és gépesítés használhatónak ítélt elemeit vették át. Külföldre küldtek tanulni diákokat, köztük nőket is, valamint külföldi szakembereket hívtak be Japánba oktatónak. Kiépítettek iskolahálozatot is, a 6 éves kötelező oktatásba a lányokat is bevették. Középiskolákat, egyetemeket is létrehoztak. Pár évtized alatt a rangot már nem a születés, hanem az iskolázottság határozta meg. Az iskolahálózat azonban nagyon szigorú volt, és nagy hangsúlyt helyezett az engedelmességre, és uniformitásra. A rengeteg újítás viszont erősen rontott a japán gazdaságon, magas inflációt eredményezett. Ezt a selyemexporttal, illetve néhány állami vállalat eladásával sikerült csak ellensúlyoznia a pénzügyminisztériumnak. Hasonlóképpen jött létre például az 1870-es évekbe a Mitsuhishi-hajózási vállalat. A Meiji korszak reformjai sikereinek ellenére nem tekinthetők európai mintájú ipari forradalomnak, mert Japán a nyugati fenyegetés hatására számolta fel a feudális rendszert, majd építette kis sikerrel egy modern állam alapjait, miközben megőrizte az erős nemzeti öntudatát is, ráadásul a reformok nem sikerültek volna a nép együttműködödése nélkül sem, amely viszont így politikai jogokat követelt. 1868-ban kiasták az 5 cikkelyes esküt, amely kimondta,hogy a tanácskozó testületet kell felállítani, illetve nyilvános vitákoat kell tartani. Ezenkívül nekifogtak egy az angol alkotmányos monarchiához hasonló alkotmány megírásába, de ennek ellenére az 1880as évekre a kormány olyannyira megosztottá vált, hogy két néppárt is alakult. 1885-ben létrehoztak egy kabinetrendszert az első miniszterelnök, Itou Hirofumi lett.Ugyanebben az évben bevezettek egy fejlett közigazgatási rendszert is. Az alkotmányba, amelyet 1889-ben hírdettek ki, meghatározták a nép jogait, és a szavazójog kitételeit. A sok új reform és az új alkotmány bevezetése Japán külpolitikai helyzetén mindenképpen sokat javított, mert így a Nyugat elfogadta egyenrangú államnak. Az új alkotmányos rendszer nem működött azonban olyan simán a belpolitikában, mint a külpolitikában. A képviselőház, a kabinet és a pártok között gyakran államcsőddel fenyegető üzemek alakultak ki, és a miniszterelnökök csak az 1900as évek elejére tudták megszilárdítani a helyzetet. A társadalom és közigazgatás modernizálása mellett Japánnak egy erős hadsereg kiépítésére is jutott ideje, így a XIX. század végére már nagyhatalommá vált. Az 1894-'95-ös koreai háborúban legyőzte Kínát, megszerezve magának Taiwant és Mandzsúriát, valamint kivívta Korea függetlenségét, ráadásul kedvező kereskedelmi privilégiumokat is szerzett Kínával szembe. Ám a nyugati nagyhatalmak felléptek Japán terjeszkedési kisérleteivel szemben, mire Japán Angliával szövetkezett, és 1905-re visszaszerezte Oroszországtól az elfoglalt ázsiai területeket, 1910-re pedig megszerezte egész Koreát. Koreában Japán felfejlesztette a gazdaságot, vasúthálózatot, gyárakat, iskolarendszert épített ki, de a maga javára a koreai nép elnyomásával, és néha brutális rendőrség segítségével. Japán megkezdte gyarmatbirodalma kiépítését, amit az I.vh. alatt folytatott is. Anglia szövetségeseként elfoglalta az ázsiai német tartományokat, sőt, Kínától is szerzett újabb területeket.. Az 1918-as Versailles-i békéből Japán a győztes oldalon, az 5 nagy világhatalom egyikeként szerepelhetett. Japán katonai sikerei mellé gazdaságiak is társultak. Az I.vh. alatt az ország betörhetett a különféle addig zárt piacokra, miközben sikerrel alkamazta a nyugati fejlett technológia és az alsó keleti munkaerő előnyeit. Fejlődött a közlekedési hálózat, az orvosi ellátás, a közoktatás, és erőműveket telepítettek. Ennek ellenére az életszínvonal emelkedése nem tarthatott teljsene lépést a gyors iparosodással. Ráadásul egy vállalat kezében korlátlanul halmozódott fel tőke, amit a kormány még támogatott is, hogy minél sikeresebben tudja Japán felvenni a versenyt a nyugati cégekkel. Ezek az átalakulásokm fejlesztések egy növekvő városi polgárság kialakulásához vezettek, míg a felsőoktatásban részesülők száma is megsokszorozódott. A sokirányú szakképzés a vélemények megoszlásához vezetett, a japánok már nem alkottak annyira egységes társadalmat, a nyugati eszmék és a kereszténység is terjedt. Kialakult egy nem elhanyagolható, szükség esetén, pl. a magas rízsárak ellen, akár lázadozásra is hajlandó, befolyásos köznépi réteg. A fellendüléssel és modernizációval azonban együtt jár az elidegenedés, illetve bizonytalanság, és ez az irodalomban is visszatükröződött. 1912-ben új szellemi fogyatékos császár került a trónra, ezzel elkezdődött a Fuiso-korszak. A kormány több részre szakadt, mert a kabinet és a hadsereg összevesztek a költségvetésen. De 1913-ra megoldották a válságot, és rájöttek, csak a parlament többségének támogatásával lehet kormányozni. 1916-ban még megpróbálták visszaállítani a független korményzás rendszerét, de ezt az 1918-as rízslázadás meghiusította, mert új kormányt kellett választani. 1919-ben leszállították a szavazási cenzust, 1925-ben pedig általánossá tették a férfiak szavazási jogát. Megszervezték a máig működő választókörzet rendszert, illetve lazítottak a helyi politika központi ellenőrzésén. Az 1913-32 közé eső Taiso-demokráciában folytatodott a társadalmi átalakulás é sújból sokat tanultak a japánok a nyugatiaktól. Az 1923 szeptember 1-jei nagy kantoi földrengés is felgyorsította ezt a folyamatot, mert újjá kellett építeni több nagy várost. Tokyot vasbeton épületekkel építették újra elhagyva az ázsiai jelleget. A fiatalság körében egyre terjedt a nyugati szabadabb társadalom-felfogás. Ellenezték a házasság közvetítést, a férfiuralmat, az irodákat, a hivatalokat ellepték a nők. Népszerűvé váltak a nyugati mozifilmek, zenék, kávéházal ,sportok, így lett népszerű például a baseball. A világirodalom is teljesen hozzáférhetővé vált. De ez a gyorsütemű fejlődés szinte csak a városokra korlátozodott, így gazdasági problémák léptek fel. A mezőgazdaságot nem fejlesztették, bankcsődők és vidéki éhínség fenyegetett. Ráadásul a gyors iparosítás és népességnövekedés következtében Japán egyre jobban függött a külföldi piacoktól, valamint nyersanyagoktól. A katonai és a nyersanyag, illetve piacszerző terjeszkedés eleinte összefonódott, de Kínában felerősödött a szocializmus, így Japánnak választania kellett a két terjeszkedési mód közül. Békés kereskedelem mellett döntött. 1921-'22-es világhatalmi knferencián a világhatalmak megegyeztek hadügyi kérdésekben, és Japán beleegyezett, hogy visszavonja csapatait Kínából. Az I.vh. utáni és a gazdasági világválság korszakában Japán is válságba került. A gazdaság kettőssége, azaz a vidéki elmaradottság és a modern városi élet ellentéte kiéleződött, a demokratikus kormányzásnak nem volt hagyománya, ráadásul terjedtek a marxista eszmék is. Ezek az okok vezettek a '30-as években felerősödő militarizmushoz, tekintélyuralomhoz. 1924-ben az amerikai kizárási törvény megfosztotta, és ezzel önérzetükben sértette meg a japánokat az állampolgárság lehetőségétől, ami erősítette az ultranacionalista mozgalmakat. Úgy érezték, az ellenséges nagyhatalmak eltorlaszolták Japán lehetőségét a nagy arányú fejlődésre. Ezenkívül sokan úgy gondolták, a túlnépesedést is csak katonai terjeszkedéssel lehet megoldani. A vezetőség bizonytalankodott, de a hadsereg önállóan akart cselekedni. 1928-ban a hadsereg felrobbantott egy kínai hadvezért, aztán nem engedelmeskedtek Tanaka tábornoknak. Az 1930-as tengeri fegyverkezési konferencián Japánnak Anglia és Amerika csak 10:10:7 hajóegység-arány fogadott el, mire Japánban tiltakozó akciók robbantak ki. 1931 hozta meg a végeleges fordulatot, amikor a hadsereg teljesen lerohanta Mandzsúriát. 1932-ben a haditengerészet Shanghai-nál provokált összecsapást, és levélasztották Mandzsúriát Kínáról. A polgári kormányzat tehetetlen volt. Az Egyesült Államok hiába kezdett a japán hódítások el nem fogadtatásáért kampányt, a japán hadsereg már Mongóliában és Peking környékén is kezdett hatalmaskodni. Ezek a háborúk Japánban nacionalista érzelmeket gerjesztettek, és egyre többeket köteleztek el a terjeszkedés politikája mellé, bár a hadsereg és a haditengerészet állandóan rivalizált. De maga a hadsereg is megosztott volt. Főleg idősebbek illetve a fiatalok helyzete éleződött ki olyannyira, hogy a szélsőségesek terrorista merényleteket hajtottak végre. 1932-ben meggyilkolták a pénzügyminisztert és a demokratikus miniszterelnököt, majd 1935-ben 3 tábornok esett áldozatul egy alezredesnek. 1936. február 26-án is meggyilkoltak 5 kormánytisztviselőt, 2 személyt pedig sikertelenül támadtak meg. Az ilyen terrorakciók ellen azonban már a hadsereg is felléppett, inkább békésebb úton vették át az irányítást. A civil kormányba is katonák kerültek, a pártok eljelentéktelenedtek. Létrehozták a birodalmi főhadiszállást, amely elvileg a katonai és háborús ügyeket intézte, de igazából az ország kormányzását irányította. A hadsereg hatalomátvétele akkor teljsedett ki, amikor 1941-ben Toujou Hideki tábornokot válaszották miniszterelnökké. A vezetőréteg teljes megváltozása ellenére a gazdaság nem fejlődött túl nagy léptékben. Főleg a nehéz- és vegyiipart fejlesztették, és Mandzsúriát akarták kiaknázni. Ezzel szemben a gazdálkodásmód gyökeresen megváltozott. Titkosrendőrséget hoztak létre, hogy bebörtönözzés a kormányelleneseket, újraírták a kor szellemének megfelelően a tankönyveket, elitélték a nyugati világot és egységes szemléletmódot akartak belenevelni az akkorra már művelt sokszínű társadalomba. A nők helyzete is kétértelművé vált, egyrészt a munkaerőhiány miatt dolgozni küldték volna őke, másrészt elvárták, hogy engedelmes feleségek és gondos anyák legyenek. Borzasztóan megerősödött a nacionalizmus, így a japánok azt hitták, minden katonailag meghódított országban a nyugati hatalmaktól megváltóként fogják üdvözölni őket, csakhogy a nemzeti érzés más országokban is felszínre tört. íbr> 1937-ben megtervezés nélkül harcok robbantak ki Kínában gyakorlatozó kínai és japán csapatok között, aztán a kínaiak megpróbáltak megsemmísíteni néhány japán hadihajó, mire a japánok a háború mellett döntöttek. A csatározások Shanghai-ból indultak, de aztán továbbterjedtek. A japánok még Nanking fővárost is kifosztották, de a kínaiakat még így sem tudták megadásra kényszeríteni. 1938-ban a japánok a határoknál a Szovjeutióval is harcokba keveredtek, ám vesztettek, ami hadseregük további modernizálására ösztönözte őket. A II.vh. kitörése elvonta figyelmet Japán ázsiai háborúiról, agy foglalhatta el Japán az addig francia Indokínát és köthette meg a három hatalmi szerződést Németországgal és Olaszországgal 1940-ben. Az Egyesült Államok nem nézte jó szemmel Japán terjeszkedését. 1941-ben az USA Anglia és Hollandia olaj embargót hirdettek Japánnal szemben, amíg fel nem hagy a kínai harcokkal. Ez a japán gazdaságnak is előnyös lett volna, de a japánok megalázó fegyverletétel helyett a háború gyors lezavarásában bízva, nem adták meg magukat és az oroszokkal kötöttek inkább semlegességi szerződést, hogy Európa felől biztosítsák határaikat, a bojkottolóik ellen pedig háborút indítottak. 1941. december 7-én rommá bombázták Pearl Harbor-t, de ezzel felrázták az amerikaiak ellenállását. Aztán meghódították Szingapúrt és Fülöp-szigeteket, Thaiföldet pedig szövetségesükké kényszerítették. Ezalatt az amerikaiak megszervezték annyira a haderegüket, hogy a szogetvilágban ne engedjék a további japán terjeszkedést. 1944-re az amerikaiak elfoglaltak egy közeli nagy szigetet, ahonnan rendszeresen küldhettek bombázókat a japán városokra. A bombázással az ipart is gyengíthetik. 1945-re a Fülöp-szigetek nagy része is amerikai kézre jutott, majd az USA seregei Okinawa-n összpontosultak. A hatalmas seregek feltartóztatására már a japán kamikaze pilóták is kevésnek bizonyultak. 1945-ben Németország kapitulált, Japán romokban hevert, de a harci szelleme nem tört meg. A potsdami egyezmény alapján ha Japán megadja magát, csak a gyarmatait veszti el, és csak addig került megszállás alá, amíg békés néppé nem válik. De Japán nem adta meg magát, ezért ledobták a két gecinagy atombombát, augusztus 6-án illteve 9-én Hiroshimára és Nagasakira, bár a másodikra nem is lett volna már szükség. Ezalatt a Szovjetunió is támadásba kezdett. 1945. augusztus 10-én Japán elfogadta a potsdami nyilatkozatot, 14-én a császár bejelentette a megadást, szeptember 2-án pedig Japán hivatalos kapitulációja is megtörtént a Missouri csatahajón és a II.vh. végetért.